BECUP by tomor (ha már ennyit melóztam remélem blogba kifér :D Téma: Counter Strike

Ez a kis bejegyzés a lan elötti, közbeni, és az utánavaló helyzetet méltat felvázolni nagyvonalakban+egy kis élménybeszámoló.

Július vége-augusztus eleje körül kezdődik a történet, amikor még n1m4nD és t0m0_R a [MorbiditY] csapatát erősítették, és elszánták hogy rcZvel, gerával és k3rn3ll3l karöltve elérnek valami eredményt ott, ahol az eSports kezdődik, de sajnos a dolgok nem úgy alakultak ahogy számoltunk. k3rn3l (teljesen jogosan) lan helyett a gólyatábort válaszotta, és gera is beadta az unalmast különböző indokokkal, amiből annyit lehetett kireadelni hogy ő bizony nem fog ezen a lanon játékosként megjelenni. Tehát hárman maradtunk, gondolkodtunk két játékoson akikkel még ütőképesek lehetünk, hívogattuk őket, beszélgettünk, tárgyalgattunk, de csak nem akart kötélnek állni az öreg…
Tehát nem tudtuk mitévők legyünk, a lan közeledett, az idő szaladt, mi meg már egy ideje csak hárman vagyunk ötlettelenül, mikoris n1m4nD elkezdte forgatni a dolgokat, de az sem úgy jött össze ahogy gondoltuk először, így maradt a B terv miszerint kisegítjük az öreg cn-t még egy lan erejéig, és még tovább. Így kialakult a régi új lineup melyben quick, ney és mickey működtek közre. A készülést inkább megsem említem, körülbelül 4 maximum 5 este játszottunk együtt így öten, n1m4nd a szigeten tombolt és rajolt a piros mantával, és ahogy hazajött quick eltakarodott gólyatáborba, így a lan elötti 2 hétben egy percet nem készült ez a csapat. Mondjuk ebben a nullakészüléses dologban quick duplán is közrejátszott mert miután megérkezett hozzá a pénz a bank nyitvatartási ideje betrükközte, utána pont hosszúhétvége minden zárva, slusszpoénként még a 32 befizetett csapat is meglett.
Kétségbeesetten emaileztünk a szervezőknek hogy mi le szeretnénk jutni bővítsenek, lesz csapat, tudtuk hogy vannak sorstársaink is, mint például a Mirage. Végülis pont tőlük kaptuk az információt miszerint sikerült elérniük a mozgó célpont néven futó szervezőpajtást telefonon, aki garantálta a helyet a lanon. Ezután teljes nyugodtsággal senki nem csinált semmit, várta a lant, vagy éppen gólyatáborban és egyéb helyeken pusztította az agysejteket, hogy lanra ne maradjon. Egy kicsit még féltem amikor salak esélylatolgatása megjelent a honlapon ahol a top6ba tett minket, mert szerintem ez a lanon nem olyan rutinos (nem mintha én az lennék na mind1 ) szóval a rutintalan kicsiknek ez valamilyen szinten szerintem terhet rakott a vállára, ámbár kitudja.

PÉNTEK

Elérkezett a várvavárt nap, LANVAN. Csütörtök este leközöltem, hogy csak 5 után fogok odaérni mert még van dolgom, de már délelött csörgött a telefon „tomcsi mikor jössz?” elmagyaráztam megint, hogy majd megyek, és még miki szállítását is sikerült lepasszolnom. 3 körül hazaértem, megfürödtem lecuccoltam a gépen a kocsiba, majd apám segítségével a monitort és sikerült beküzdeni az autóba egy tíz perces csatában. Megindultam sonicért, a barátnőjéért szabináért és a kis szaros fodáért, aki csak 15 éves. Megindult a miklós team, oda is értünk fél6 körül. A többi csapat már javában pakolt be, éreztem hogy jó lan lesz, sok jó csapat, sok külföldi újdonság, 9 fős csoportok. Sokak szerint (pl.: pawa ) hülyeség 8 csoportmeccset lejátszani, nagyrészben kiemelt szemmel nézve igaza is van, de ha valakinek ez első lanja, nagyon sokat tanulhat 8 meccs alatt még úgy is ha kiesik, és több jó csapattal is játszhat, ami talán felejthetetlen élmény lesz neki amit a játék által szerzett. Egy idő után (kb egy-másfél óra) megjött a kedvem hogy beküzdjem a monitort, így megindultunk mi is bepakolni. Bent több meglepetés is fogadott mint például az adminok világoskék polója (ez azért volt brenkós mert így nem tudtam beolvadni közéjük :D) a másik a terem elrendezése. A színpad ott volt mint 2007ben viszont az asztalok már a 2008as rendszer szerint voltak elrendezve. Az admint akit hozzánk osztottak úgy beforgatta magát, hogy amikor átvettem a dolgokat (akasztó karszalag matrica) akkor láttam először, és csak jóval késöbb bukkant fel megint mikorra sikerült realizálnia hogy sikerült összedugnunk mindent és már nem kell segítenie. Az ülésrendet nemtudom ki csinálta, de elismeréssel állok elötte, hogy egy egész asztalsorban csak mi ültünk, legalább nem voltak viták a hely kihasználásáról, bár a tescos sörasztal nem volt túl szimpatikus a játékra, dehát legalább miénk volt az egész. Igazán csak az volt idegesítő, hogy amúgy is mozgott, többen meg azt használták ülőalkalmatosságnak, vagy csak szimplán unatkoztak és rugdosták.

Elérkezett a 8 óra, néha volt áram néha nem, ha volt is, akkor néha volt hálózat néha nem, ha volt hálózat néha volt net néha nem, és ha volt net is néha lehetett connectálni a szerverekre és néha nem, de általában az összes dologra a nem volt a válasz. A csoportokat átvizsgálva elégedett voltam, régóta akartam már játszani a kBYcel és a gNuval is, továbbá ott volt még valamelyik külhoni csapat akikre kíváncsi voltam, mert utoljára becup2007en játszottam külföldi csapat ellenl lanon. Az első meccsünk a gNu ellen volt kiírva dust2-n, nem nagyon stresszeltem, tudtam hogy amit kell azt meglőjük és mindenki próbálja kihozni magából a maximumot. Tovább múlt az idő, a helyzet nem javult, ha fel is jutottunk egy szerverre ott fix >8 feletti ms és 30-40 közötti loss fogadott. Én körülbelül ennyit reagáltam az egészre hogy „pff játszhatatlan” és kimentem cigizni meg trécselni a többiekkel akik ugyan ezen az állásponton voltak. Nemtudom hogy mikor mert az időérzékem már elvesztettem a sok csúszásban, de kb éjfél körül jelenthették be hogy nem lesz lan, szomorúan nyugtáztam, a gépem bekapcsolva hagytam, de a perifériákat elpakoltam amiért például ney kérdőre is vont ” akkor hogy fogják átnézni a géped?” hát kb ez volt az a dolog ami a legjobban felháborított. Idegen emberek turkáljanak a számítógépemben? Ha jön egy configcheck aztmondom jó átnézik a steam mappát meg minden, de itt teljes átvizsgálásról volt szó, ami szerintem nem csak nekem nem tetszett, narayan is nevetve mondta hogy nála sem fog senki turkálni ezért az öreg lekódolta a windowsát, teljes joggal. Kimentünk, MR.JUGGERNAUTDoZeR a föderációból még meginvitált hátra az astrához, ahova velem tartott az öreg NarcO is, csak hogy meglegyen a hangulat. Az események után szóltam sonicéknak, indulunk haza, nincs értelme itt maradni, nemvagyok kíváncsi a rommá vizezett ingyensörre.

SZOMBAT

Felkeltem, lezuhanyoztam, felöltöztem és a pénteki menetrend szerint megindultam hogy felvegyem a többieket azzal a különbséggel hogy Dani is rávállalt arra hogy elvigyem. Mikor elé érünk meglepő kép fogad minket: ott a gnu. Nem nagyon tudtuk soniccal ezt hova tenni, de inkább nem is foglalkoztunk vele mennyünk inkább a lanra hátha már lehet játszani. Mikor odaértünk a mi sorunkban ( ahol csak mi voltunk ) nem volt net, így nem tudtam lenyomozni hogy mi történt. Odamentem hát más gépéhez, ahol meglepődve tapasztaltam hogy ugyanazok a csoportok vannak mint a [CsoportoK] v1-ben, azaz 9 fős gNu kBYc. Utána hallom az információt miszerint négyes csoportok lesznek, amiket már ki is sorsoltak, de én akárhogy kerestem nem találtam olyan oldalt ahol 8 darab csoport volt. Mint késöbb újságolták többen sorsoltak új csoportokat, majd visszarakták a régit (ide csöppentem be én) és utána sorsoltak mégegyet. Már v3-nál tartunk, lehet utolérjük a gNuv99-t. Ebben a csoportban szerepelt a fuminshou, a VFTS team és a zimbabwe csapata mellettünk. Szokás szerint itt is csak telt-múlt az idő, lassan 10et, üt az óra és hopp, kivan írva hogy a vfts ellen játszunk d2-n. Felmegyek a szerverre, hát mifogad? fix40-s loss, de legalább már a ping és az ms fixálódott 2-3 körül. Elkezdtük a mérkőzést, körülbelül 5x kaptunk meg a szervertől a „connection problem” szóösszetételt a jobbfelső sarokba, mikor is akira hangja zeng a hangosbemondóba hogy valamit ujrasorsolnak. EZAZ JÖHET A CSOPORT V4! Késöbb kiderült hogy csak az első mapot sorsolják újra, így nincs ok az aggodalomra. Valamikor dél körül sikerült a szervezőknek megoldaniuk a szerver és hálózat problémákat, ígyhát elkezdődhetnek a mérkőzések. A vfts nem jelentett túl nagy akadályt, csak hapika akart állandóan szúrni 😀 Kis szünet után következett a 2. meccs a zimbabwe ellen (aR, keppi, FoDa, delusion & parker) nukeon. Haveri szinten állunk velük, nem nagyon tartottunk tőlük tudván hogy lan elött 1 héttel álltak össze, de nagy meglepetést okozva sorban hozták a köröket, mikor is már 7-0 ra vezetnek nukeon Ctben. Érkezett egy kis üvöltés részemről a többiek felé aminek a mondanivalója nemnagyon jutott el 1-2 emberhez, csupán azon sokkolódtak hogy miért üvöltök, de ettől függetlenül meghozta a gyümölcsét mert sikerült végülis 6 kört támadnunk. Mérséklődött a feszültség, quick bevadult, 30+ lett ennek az eredménye, nameg a 10:2es oldalgyőzelem. Megint kis szünet, már csak a fuminshou vár ránk. Szúrogattam aRéknek hogy mi lenne ha kikapnánk tőlük és kiesnének, de nem nagyon értette a viccet csak „de nee”-zni tudott. Elkövetkezett hát a csoport utolsó mérkőzése, ha nagyarányú vereséget szenvedünk kiesünk, ha kicsit kapunk ki továbbjutunk, ha X lesz akkor is kiesünk, ha nyerünk akkor csoportelsők vagyunk. Magára a meccsre nemnagyon emlékszek, 13-t támadtunk, 3:1-t védtünk. (vagyfordítva, fogalmam sincs melyik oldalon kezdtünk). Újabb szünet, közben néha néha megszólal a hangosbemondó, miszerint 32-s szétlövés következik 2 óra múlva, mert valamit elszámoltak a szervezők és az 5csapatos csoport 2 körrel van lemaradva. Eltelik a 2 óra, de volt az szerintem 3 is, amikor peza beterel mindenkit a csarnokba, kezdődik a szétlövés. 32 csapatos szétlövést még sosem játszottam, főleg olyat nem, amiben a csoportelső csoportharmadikat kap, és a csoportmásodik negyediket. Na ez az a dolog, amit a mai napig nem értek, hogy mi értelme volt megcsinálni. Ha egy csapat peches, és csak a csoportharmadik helyet sikerül megszereznie, kis szerencsével akár meg is nyerheti a szétlövésben a mérkőzését egy gyengébb egyszerübb csoportból jött másodikkal szemben, dehát nem így volt. A maddox lett az ellenfelünk, akiktől megmondom őszintén kicsit tartottam netes mixekből kiindulva, főleg trainen, de egy pörgős és szerintem nagyon jó mérkőzésen sikerült 16:8 as győzelmes aratnunk. Sajnáltam ellenfelünket, mert szerintem nem voltak rosszak, sőt, és bármelyik csoportmásodik ellen meglett volna az esélyük a továbbjutásra, dehát ugye a lebonyolítás nem ezt diktálta. Kimentünk hát szünetre, következő kör az Embri0 csapata ellen lesz a homokos pályán. Mire visszamentünk a terembe, elment a hálózatunk. Odajött tomcsi a kis applebookkal(vagymiazakisfehérlaptopszerűvalami) pötyögött 5 percet majd visszatért a hálózat. Felcsatlakoztunk a szerverre, ahol nem várt dolog fogad: fix 20as ms, 15+os ping, továbbá az ellenfél néha fenntvan néha nem, jönnek is hogy cink van őket steam connection lostal dobálja a szerver. Hátszép. 2 órás várakozás után mire sikerült megoldani a mi pingproblémánkat és az ő steamproblémájukat, nálunk bukkant fel a probléma ami a steammel kapcsolatos, 1 percenként ledobálós cucc. még egy órát várunk mire sikerült megoldani, így végre elkezdhettük a játékot. Ekkora a felső ág 1, az alsó ág 2 körrel járt elöttünk, és e mérkőzés győztesére már a tw vár. Izgalmas, tőlünk bakikban és egyéni hibákban dús mérkőzősen végülis egy dekót lehozva 16:13-ra sikerült győzelmet aratnunk. 5 perc szünet, cigit sem bírtam elszívni mikor már peza terel vissza játaszni, egy gyors mérkőzés a tw ellen, hatalmas loss, 2 védett kör trainen, összesen 5 kört sikerült hoznunk a tw ellen, annyit mint django közreműködésével ELTE2-n alsóági döntőben. Következő mérkőzés, megint kevés idő, monkeydick@inferno. Nem izgultam, bár az elején kellett volna, de végülis sikerült ezt a mérkőzést is lehozni (ez a másik meccs amire egyáltalán nem emlékszek) 16:9es arányban. Alsóágon küzdünk, sikerült megint beférkőzni a top8ba, következő körben a föderáció vár ránk. A szünetben próbálkoztam egy kis fordított pszihológiával hogy hassak a kicsikre és ne izguljanak, de sajnos n1m4nD nem readelt és elrontotta az egészet. Elindultunk befelé hogy akkor játszunk, mikor is jött DoZeR hogy nézzük meg a tw gnu-t a színpadon, hát nézzük végülis biztos jó meccs lesz. Bezuhanok minibazsi mellé a tw elé az első sorba, nézem a meccset szurkolok a teamworknek közben hallgatom blk conan gyszk es n1m4nD eszmecseréjét a mérkőzésről, és zugiról 😀 egyszer csak jön egy sms mikitől „le akarják játszani” mikor is hátranézek látom dozert látom tigert látom conant ők is a meccset nézik, de akkor ki akarja lejátszani? na mind1 felkeltem elindultam a gépemhez, felconnectálok a szerverre amin kb csak én voltam még vagy jó 10 percig, mert dozerék azért megnézik a meccset.
megjönnek, bejönnek, elkezdődik. CT-ben kezdtünk nukeon, sikerült hoznunk az első kört, majd utána egyből elbukni az ekot. 6:1es eredmény alakult ki a föderáció javára, amikor is észbe kaptunk, és elkezdtük hozogatni a köröket. Sikerült felhoznunk 7:7re, mikor is ney vs spini 1v1 szituáció alakul ki, ney 15hp, spininél kézben a bomba, még 10 másodperc, ney rosszul helyezkedik csatiban spini rátalál és lelövi. 8:7 oda, fordulás. Első kör, sikerül betörni a magasabban fekvő lerakóra, én maradtam osztót kémlelni. Akadt is munkám, megjön spini rádióból, lövéspárbaj, ~10hit a testébe de ő csak ugrálgat tovább, körülbelül félhp-val visszarohanok osztóbejárat tölteni, hallom jön felém, megint párbaj, fejjel elesek, utána rögtön n1m4nd is kifejelődött sárgából by spini, az deathcamból is nagy rántásnak tünt, de majd a hltv megmutatja 😉 Lényeg a lényegben sikerült elbukni az elbukhatatlant, a mentális és a körökben mérhető előny is az ellenfélnél van. Következő kör eco, sárga rush, az enemyből max az vesztett életpontot aki leesett valahonnan. Harmadik kör, raktunk bombát megtudjuk venni, középre támadunk, sikerrel bevesszük a lerakót és meg is tudjuk védeni. 2:1 még mindig az ellenfélnél az előny, de elhozzuk a kötelező eco köröket és utána a következő fegyveres kört is és az utána következő ecot is. 6:2, fatális hiba, rámpára támadunk ketten n1m4ndal, engem 3 oldalról lőttek őt 4ről, a többiek még megpróbálkoztak bejutni fentre de nem maradt túl sok esélyük. Következő kör eco, utána lassú 1-3-1, osztóban nimand, én kint a többiek tetővel szarakodnak, ney ki is lő egyet fentről, de az osztó már megjött közben, hiába volt szándékunkban visszamenni megtisztítani sajnos nem sikerült. Ezek után egy újabb 3-2es középtámadással sikerül eloroznunk a 14. körünket, míg az ellenfélnek csak 12van. Ekkor újabb lassú kör, n1m4nd megint osztóban, megint egy kiesik fentről by ney, de megint bejön az osztó és ugyanúgy nem tudjuk visszafoglalni, a kör pikantériája hogy mint késöbb kiderült a körben spini kiesett kékhalállal így 4v5 ben hozták le ezt a kört. Utána újabb fegyveres kör, újabb bukás, már 14:14. És itt jön a dilemma: megvegyünk 3k-k ra a fegyvereket vagy eco és mennyünk rá az x-re? Az elöbbi mellett döntöttünk, késöbb elgondolva ez lehet hiba volt, de ha ecoztunk volna akkor sem biztos hogy nyerjük az utolsót. Szóval az utolsó 2 körre semmi pénzünk nem maradt, 29. körben nemtudtunk bombát rakni így az utolsó kört is 2,5-3,5 között kezdtük. Csattantak a galilok meg a dezik de ez sem segített a föderáció behúzta a 16. körét és a győzelmet, így mi kiestünk a versenyből. Kicsit csalódottan álltam fel a géptől, de szerintem ezen senki nem csodálkozna egy ilyen szoros meccs után. Kint elszívtam egy cigit, valamennyire megnyugodtam, majd befele indultam amikoris láttam hogy kuli nagyon vigyorog valamin a monitora elött oda is mentem érdeklődni hogy mi a helyzet. Nemsokat mondott, csak annyit hogy kikaptak, de vigyorból leolvastam hogy az bizony 16-14, késöbb kiderítettem hogy az eSuba volt az ellenfelük. Így ICL2 után megint cn-kBYc foglalta be a 7.-8. helyet. Visszamentem a gépemhez néztem a többieket eléggé elvoltak keseredve, azt mondjuk nem is csodálom. Fáradtnak éreztem magam, éjfél körül járt már az idő, így elkezdtem pakizni, és takarodtam haza.

A lanról: jól indult, jól volt beharangozva, de ami kisült egy katasztrófa volt. Ilyen rosszul összerakott hálózatot még nem láttam, ekkora csúszással 2006 óta amikor első lanomon (gps8) részt vettem még nem találkoztam. Hogy a router le van korlátozva és ezért veszik el a sávszél ezért vannak lossok meg pingnövekedés, meg hogy valamelyik külföldi csapat saját routerrel akar csatlakozni a hálózatra és ezt nem veszik észre, hanem az összes játékosnak a gépét át akarják ezért vizsgálni ez katasztrofális. Igen, volt vírus a hálózaton, több switchen is, de kb annyi kellett volna az egészhez hogy kiderítsék hogy melyik csapat vándorolt egyik asztaltól a másikig aki vitte ide-oda a vírust.
Továbbá a lebonyolítási rendszerben is lehet találni kivetnivalót, például 33 csapat 32 csapatos szétlövést játszik… akkor milett azzal a maradék egy darab csapattal? egyből mehettek haza? a másik a csoportok többszöri újrasorsolása. A harmadik dolog amit már fentebb említettem hogy az csoportelső miért a csoportharmadikkal játszik? Nem egy csapatnak lett volna esélye kis szerencsével megverni egy csoportmásodikat de ezzel a rendszerrel kaptak egy csoportelsőt és fixen lossoltak. (gondolok itt maddox,fuminshou). Szóval körülbelül ennyi.
Remélem a következő rendezvény jobban fog sikerülni a becupos szervezőknek, és az embereknek ezek után nem megy el a kedvünk a lanozástól.

Puszi cu@icl3 okt. (elnézést a helyesírási hibákért.)