El Capitano! Téma: Counter Strike

Ahogy az elmúlt években megszokhattátok, igyekeztem idén is nyílttá tenni a válogatott vezetésért folyó „harcot”. Három darab pályázat érkezett be a megadott határidőre, amit ti is elolvashattatok, és véleményezhettetek.

Akiknek eddig kimaradt az életéből az idei tervek olvasása és feltétlenül szeretné ezt pótolni, ITT megteheti.

Értékelés:

DSt: Formailag valóban az ő pályázata volt a legmegfelelőbb, de mivel semmilyen formai megkötés nem volt, így ez a rész nyúlfarknyit sem számított bele az értékelésbe. Főleg hogyha figyelembe veszem, hogy tavaly még ő is olyat adott be, amit idén már élesen bírált. A tartalmi része igazából nem hozott számomra semmilyen új dolgot, azaz hozta azt a színvonalat, amit elvártam, illetve amit már korábban hallottam/ láttam. Már egy-másfél hónappal ezelőtt összeverbuválódott a mag és elkezdett „gyakorolni”, hogy legyen valami tapasztalat az együttjátszás „öröm és boldogságáról”. Talán az ő pályázata tartalmazta a legtöbb konkrét tényt olyan szempontból, hogy a felsorolt játékosok jelentős része, meg volt kérdezve, így nem csak egy fejben megszületett tervet kaptam.

zuGee: Az igazat megvallva az ő pályázása meglepett, hisz semmilyen előjele nem volt annak, hogy ő ilyenfajta téren is szeretné kipróbálni magát. A kerettel és az elképzeléseivel nagy vonalakban meg voltam elégedve, viszont volt egy komoly pontja a dolognak. Hogy az egész még csak a fejében született meg, és jóformán semmilyen konkrétum nem volt a „kezében” azzal kapcsolatban, hogy ebből mi is valósulhat meg. A leadási határidőig egyetlen játékossal sem egyeztetett, csak tippelni tudott, hogy az általa felvázolt dolgok működhetnek e egyáltalán vagy sem. Én úgy érzem ennél kicsit több háttérmunkára van szükség már az elején ha egy ilyen kaliberű feladatot szeretetne valaki elvállalni.

django_R: Az ő pályázatát vártam, hisz már tavaly is próbálkozott – igen ő volt, aki nem szerette volna publikálni az esetleges „vereség esetén”, sem a nevét sem pedig a pályázatát -, idén már a nevét és az elképzeléseit is nyíltan merte vállalni. Az igazság szerint, ha nem lennének tapasztalataim a válogatott működéséről, akkor az ő elképzeléseit favorizálnám a legjobban. Hisz kellően körültekintő sok véleményt összefogó működőképes modellt igyekezett felvázolni. Viszont azokban az időkben, amikor a top csapatok egy komolyabb mezőnyű lanra is csak maximum 1 hetet képesek készülni, akkor kb. elképzelhetetlennek tartom 7-8 ember összehangolását hetente többször.

Miután publikáltam az írásokat, igyekezetem körbekérdezni a játékosok körében. Próbáltam mindenhonnan bonusz információkat szerezni, megkérdeztem több olyan játékost, aki legalább 2 ember keretében szerepel, illetve olyanokat, akik esetleg közös együttjátszások alatt szerezhettek némi tapasztalatot a fenti 3 delikvensről. Miután a „közvélemény kutatásnál” közöltem a válaszadókkal, hogy a pontos válaszuk és kilétük nem lesz publikálva, csak nagyvonalakban tudok írni a véleményükről. Ezúton is köszönöm azoknak, akik vették a fáradságot és válaszoltakJ

Igazából számomra meglepő eredmény született, gyakorlatilag csak 1-2 ember válaszolt a papírformának megfelelően. Összességében a legnagyobb támogatottságot DSt kapta – hangsúlyozom igyekeztem „mindenhonnan” ugyan annyi játékost megkérdezni -, utána nagyjából ugyan annyian támogatták django illetve zuGee elképzeléseit.

Aggályok:

DSt: Komoly vitát-nézeteltérést váltott ki a style kihagyása a keretből – amin én is meglepődtem -, és néhol én is túlzónak tartottam 1-2 részt az indoklásban, ettől függetlenül, minden évben voltak ilyen nézeteltérések, és mindig maradtak ki olyan emberek, akik a közvélemény, vagy az elit bizonyos része szerint megérdemelte volna legalább a kerettagságot.

zuGee: Azzal egyet tudok érteni, hogy valóban lelkes és motivált ember, viszont szerintem sűrűn kerül hullámvölgybe, azaz bizonyos dolgok hol jobban, hol pedig kevésbé jobban érdeklik. Az eddigi tapasztalataim szerint pedig egy-egy ilyen kevésbé érdekelt pillanat is elég ahhoz, hogy a tagok hajba kapjanak akár egy gyakorláson és egymást kickelgessék innen-onnan (nyílván volt már rá példa).

django_R Azt senki sem cáfolta, hogy ne ismerné az „elit” játékosait, viszont a tekintélyéről szóló kérdésben már abszolút megoszlottak a vélemények. Illetve ahogy feljebb írtam szerintem az ilyen nagyobb stáb plusz a keret nagyon ritkán tudna együtt dolgozni, így csökkenne a hatékonysága az egésznek.

A választás:

DSt kapitányi munkásságról már volt fogalmam, hisz másfél szezont ő csinálhatott végig. Leszámítva a fórumon mutatott viselkedését, és az elvakult statisztikai mutatok megfigyelését, nem volt vele komolyabb gondom. Az első évben szerintem teljesen jól teljesített, ennek következtében tavaly és ő készíthette fel és vezethette a csapatot a CB-n azonban a szereplés nem sikerült túl fényesen, ezért is váltottam le őt blk-ra. Nagyjából azonos a szituáció a tavalyival. Adva van valaki, akinek ismerem már valamennyire a jó és a rossz oldalát is, és van két másik ember akinek csak az „ígéretei” vannak az asztalon. Illetve jó pár vélemény, plusz saját „élmények” / tapasztalatok innen-onnan.

Ha mixelhetném a dolgot, akkor igazából DSt vezetésével valósítanám meg django elképzelését – hogy legyen valaki, aki vissza tudja terelni néha a helyes mederbe -, zuGee legpörgősebb moráljával.  Mivel viszont ez eléggé álombeli dolog lenne, plusz nem hagyhatom mégse figyelmen kívül a leendő keret illetve a többi megkérdezett játékos véleményét, idén ismét DSt készítheti fel és vezetheti a válogatottat.

Azonban azt most szeretném tisztázni, hogy amennyiben, nem az elvártakhoz és a leírtakhoz mérten cselekszik a kapitány, akkor az ESL szezonra ismét egy másik pályázót fogok felkérni a posztra.