A kis hazai nickname határozó – Újratöltve Téma: Counter Strike

Biztos sokan tűnödtetek már el azon, hogy lelkes játékostársaink hogyan kapták/választották a játékban használt nickjüket. Elindult egy hadjárat a nevesebb hazai játékosokfelkutatására, hogy megérdeklődjük a nickjükkel kapcsolatos miérteket. hála kuLi-nak (no meg az oldal visszakereshető archívumának) ismét rábukkantam erre a gyöngyszemre, melyben jó pár közismert CS játékos is helyet kapott.
Last update: 2015. május 9.

 

KoByBEAST: hát van a koby az egy sources arc volt és mikor ujrakezdtem a cs-t jó barátok voltunk és kérdeztem tőle hogy játszhatok-e a nickjével és azt mondta nyugodtan a beast meg mindig azt mondták hogy egy állat vagyok:D a desi 1 hitek miatt

400kg: Bementem egy liftbe, és láttam a felvonóban kirakott a táblán a „maximális terheltség – 400kg” feliratot. Innen kaptam.

worm: Baráti lanon jött a név. Mikor d2-n középen lekéseltem őket, azthiszem hármat szúrtam meg. Ekkor összevertek egy kólásüveggel és bebasztak az asztal alá. Utánna azt kiabálták hogy „te féreg g**i”. Így maradt a worm.

vf: monogram, unam az előzőt.

SpyZ: eredetileg Spy# volt, aztán még régen az akkori csapattársaim kitalálták hogy ha mögé rakunk egy Z-t olyan mintha azt mondanánk hogy spájz. Mondanom sem kell jót nevettünk. Aztán fogadást kötöttünk hogy nem merek így lemenni lanra, nyertek 1 sört és azóta ezzel a  névvel játszom.

ash: Amikor a Pokemon címû kínai mesesorozat elkezdõdött, nagyon találónak és nagyon érdekesnek találtam a pokemon mester nevét, akit „ess”-nek hívtak. Mivel ekkor senki sehol sem használta eme remek rövid nevet, elkezdtem rajta játszani. Sajnos volt/van egy babonám, ugyanis egyes neveken nem tudok lõni (ami persze hülyeség) de ezen a megszokottnál is jobban sikerült! Tehát maradt a nevem ash.

BA: Mikor bejött a magyarra a HÛDEJÓ szupercsapat c sorozat (eredeti c. A-team) akkor valamiért úgy gondolták a szomszéd kispajtásaim, akikkel sokat lógtam, hogy én HIHHETETLENÜL hasonlítok a Rosszcsont (eredeti név B.A. Barracus) nevû karakterre. Gondolom mindenki látja a hasonlóságokat fekete bõrszínem és 30 kiló nyakban lógó aranyékszer alapján!

b3a$t: Az elején mindenki ilyen szar nevekkel rohangált, amit amerikai fantasztikus meg akciófilmekbõl vettek, fõleg angol szavak. Én valami magyarosat akartam, és a Kolyok jó választásnak ígérkezett, aztán a Kolyok név valahogy a KO-hoz kötõdött teljesen, és amikor kisebb kihagyás után újra kezdtem játszani, változatni akartam, Kolyok meghalt a KO-val, beast névnek pedig jó csengése volt és illet ehhez a lövöldözõs vérengzõs játékhoz.

bLk: A sitten kaptam.

BoSS: Az úgy volt tudod, hogy egyik nap birkákkal és Gyõzikével álmodtam és megláttam a fényben Istent aki megkért hogy legyen a személyi titkárságának a fõnöke. Igazából még régen 6-7 éve, amikor elkezdtem játszani valami mátrixboss-szerû nevem volt, csak aztán amikor beléptem elsõ klánomba, a HAB-ba, ott mondták nekem, hogy le kellene rövidítenem, mert mindenkinek ilyen 3-4-5 betûs neve volt, aztán ne tûnjek már ki a sorból, így lett végül csak BoSS.

Bmx: Bmx crossoztam 7 évig, 4x voltam országos bajnok, szóval több ennél nem is kellett, könnyû volt a döntés az elsõ alkalommal.

chery: Cherry Coke, a legfinomabb kóla!

conan: Conan a barbár cimû 10 oscar díjas filmbõl jött és azóta is ezen a néven riogatom a kóbor apácákat.

CP: A CP valójában a Charles Phillip rövidítése. Kb 10 éve éppen volt a TV-ben, fater pedig megkérdezte tõlem, hogy ki õ, én meg nem tudtam és utánaolvastam, és megmaradt bennem az igazi neve. Ilyen kreatív a névválasztás. 🙂

CyClotroniC: A név története még a CS elõtti gimnazista évek legelejére nyúlik vissza, mikor még inkább Unreal Tournament szervereken pajkoskodtam lelkes osztálytársaimmal. Lévén, hogy kéttannyelvû gimibe jártam, így a 0. évben olyan fantasztikus tárgyakkal is szórakoztattak minket, mint a fizika szaknyelv, ahol olyan jelenségek és idióta kütyük angol neveit kellett megjegyezni, melyekrõl magyarul se tudtunk az ég világon semmit. Egy hírtelen jött frenetikus ötletnek köszönhetõen egyik szódoga elõtt – melyre Domination War formájában készültünk fel – a 2-es reményében mindenki egy szépséges szakszavat választott aktuális álnévnek. Nekem a „cyclotron” jutott, melynek jelentése „részecskegyorsító”, amihez hozzácsaptam egy „-ic”-et, melynek önmagában nincs túl sok jelentése, gyakorlatilag csak egy hasonlóságot kifejezõ angol képzõ. Így lett a nevem „részecskegyorsító-szerû”, ami mellett pusztán csak azért tartottam ki, mert a nagy C betûkkel egész jól nézett ki leírva és elég jól illett az UT enyhén futurisztikus világához. Késõbb ezt továbbvittem CS-be is, persze mint kiderült, a legtöbben nem tudták kimondani, így a mai napig is valami teljesen másképpen (cica, csikló, citromtonic, bicikli, stb…) szólítanak az online ismerõseim. Lehet, hogy csak simán tanulnom kellett volna… 😉

Deep: Régen a dance mixek szerelmese voltam, és aki ismeri volt egy Deep Magic Dance széria aminek kb 19 éves történelme van. Ezt a mixet DJ Deep csinálta. Annyira imádtam ezt a szériát, hogy gyûjtöttem eredetiben az össze-s mixét és szereztem a 90-es évek elejétõl is. A DJ imádata hozta a Deep nevet. Na meg nem sok mindenkinek volt akkor még ilyen, sajnos Magyarországon egyre többen használják, ami szerintem szánalmas. Ez olyan mintha átírnám a nevemet DoZeR-re.

Dolszjev: Oroszos hangzása ellenére a nevem, a szebb napokat is látott Aquagen együttesméltán híres Party Alarm címû számának 0:48-nál kezdõdõ részébõl ered. A szám azóta is a kedvencem.

DoZeR: Fociból. Játszottunk Siófokon a telkünkön és Milkacsokiék egyfolytában ezt nyomták, mert Matrix I. láz volt és hát ugye abban elhangzik ez a név 🙂 Majd egy konkrét esetet követõen rámragadt, melynek nyomán Martens kolléga elrepült a kert másik végébe mikor ütköztünk 😀 Már sosem tudtam lemosni magamról.

d$t: A nevem egy „álnév” volt, ami megtetszett és ezért sokszor játszottam rajta, utána pedig ez maradt. Az álnév de$trUct1vE volt, és ezt rövidítettem le 3 betûre, így lett a d$t.

efesen: Nevem eredete a Targetpc-bõl ered ahová a haverokkal jártunk le játszani. Megkértem találjanak ki nekem egy frappáns nevet. Beírták nekem, hogy Tibi… Kreativitásukat megköszöntem és próbáltam valami magamhoz illõ nevet találni. Mivel az EmBri0 akkori tagjai ellen játszottam és elég tapasztalatlan voltam sokszor meghaltam ezért beírtam, hogy Fast Dead, de mivel ez nem hangzott jól ezért Fastman lettem majd csak simán fsn és mivel fonetikusan szólítottak úgyis megmaradtam az efesennél.

Flavius: Midõn egykor az online játékok határtalan mezsgyéjére léptem izmos lábszárcsontom üszkös végével, az egyetlen igazán jó multiplayer játék a Diablo 1 volt. A karakterkreálás hihetetlen bonyolultságú részénél találkoztam életem elsõ nagy kihívásával, azaz „choose your name”… Ezen a ponton egy nagy fordulatot vett az életem, mert legalább 2 percre el kellett gondolkodnom mi legyen ama hangzatos név, melyet imába foglal majd megannyi szõke szûz(kisfiú), amikor varázslataimmal penetrálom szûk kis testnyílásaikat. Okkal kellett tehát agyam nehézkes és rozsdás fogaskerekeit munkára bírnom eme feladat megoldásához és mivel az adott játék megköveteli harcoshoz méltó név választását, elvetettem az elsõ bennem felmerülõ ötletet („Vérpisti”) és a másodiknak adtam kellõ bizalmat, miszerint a rettegett egykori római hadvezérrõl, „Flavius”-ról fogom önnön magam karakterét elnevezni. Miután a következõ online játékom ezután a Counter-Strike volt, nem mertem oly botor lenni, hogy megváltoztassam eme jól bevált nevet, melyet az összes kis vérpisti a totális pusztulás és rettenetes penetrációk allegóriájaként emleget azóta is.

Flegby: Mikor elkezdtem pólózni és én voltam a legfiatalabb a csapatban, alapozás volt éppen és ennek részeként minden reggel a futás után volt 1 óra foci is. Mivel még senki nem ismert és mint új embernek nem nagyon akarták megjegyezni a nevét a fekete rövidnadrágom miatt a „fekete” találó név rámragadt egy idõre. Ennek a csodás becenévnek voltak további változatai is középiskolában ez lerövidült „Fex”-re, késõbb volt még több más mutáció is, de a nagy többség akkor ezen a néven futtatott a telefonkönyben. Majd hogy hogy nem a fõiskolán Varga Sándor real nickre hallgató drabális dobóatléta pajtásom egyik nap bejött és a „Lord of the Dance” hevétõl fûtve átkeresztelt „Flexby”-re. Mivel egy táncosnál az X láb nem lehet túl jó, gondoltam magamban, kivettem az „x”-et és egy „G” betûvel substoltam majd kis idõvel késõbb, amikor legelõszõr egy netKVzóba betettem a lábam és ott megismerkedtem a CS-vel, más ötletem nem lévén ezt a nevet írtam be magamnak

foDy`: A becses nick-em a „Fodor” családi névbõl jött, amikor kedves édes anyám elkezdte becézni apámat Fodi-nak, ezek után kedves édesapám megalakította a cégét, aminek Fody lett a neve, és ráragadt apámra is a név. Így lettem én Kis-Fody mivel apám volt a nagy, egy idõben próbálkoztam is a designos „kisfoDy” névvel is mert mégis csak apám a nagy, de mindig jött a kérdés hogy ki a „nagy”? Tesóm? Húgom? Ebbe beleuntam és simán kis design centerrel elkezdtem használni a foDy` nevet a jelenlegi formában ami már kb. 7 éve rontja a levegõt a CS sceneben!

Gibkey: Kb. általános 6-ba volt egy osztálytársam, akit Csabinak hívtak és becenévnek kapta a Csipke nevet, én mint legjobb barátjára, rám is rám ragasztották a Gibke nevet. Ezután az egyik lanklubban rám ragadt a Gibke+y és BUMM IGY LETT A CSOKÁPIKK.

hann: A nevem meglepõ módon a Hannibal szóból ered, amit akkor kezdtem el használni, amikor bekötötték a netet, lassan 7 éve. Aztán jött a rövidítsünk le mindent korszak, ebbõl lett a hann!

HelmCor: Wilhelm és a Cortez összevonása. Az elsõt irodalom még a másodikat történelem tanulmányaimból vettem. Egy egyedi nicket akartam, ami semminek sem az utánzása.

hidekazu: Na szóval egyik osztálytársam nagy bmx rajongó volt. Summer X-Games-en látott egy „hidekazu” nevezetû japán csávot, aki igen jól szerepelt a rendezvényen és innen maradt meg ez a név. 🙂

hpy: Van egy happy end nevû szórakozóhely itt Nyíregyházán. Elsõnek ez volt a nevem és utána rövidítette hpy-re.

huss: Az emberek folyton folyvást kritizálták a játékom, csalónak tituláltak, szidták a szülõegységeimet, ezért mérgemben egyszer KUSS néven mentem fel publikra. Késõbb eme indulat szót kicsit moderáltam, a vezeték nevem alapján: a Hudi elsõ betûjét bele „ÉPITETTEM” és így Megszületett a mókás huss név. Respect for Flavius 🙂

i7: Az insert a nagysikerû n4ubi nevem után jött és azért, mert 1.3-ban állandóan kiírta hogy „insert the disc” mikor beraktam a Half-Lifeot.. Megõrültem mire beállítottam, ezért lettem insert. Majd késöbb ugye 17 éves lettem lassan és így tudod akkoriban még sokan õrjöngtek hogy uuuuuu számokból ki lehet rakni neveket és rájöttem hogy 17 = i7 , i7 = inser7… Mivel így írtam, ezért lett i7.

Iceman: Nevem eredete igen egyszerû. Gondolom mindenki az X-men meg a Top-Gun filmekre tippel… De szeretném kiábrándítani õket, ennél sokkal egyszerûbb a név keletkezése. Elég sok ideig vízilabdáztam és egyszer a sors, úgy hozta, hogy február közepén Oroszországban, fedetlen uszodában játszottunk természetesen mikor kijöttem a vízbõl egy 40 méteres sprint után tudtam csak az öltözõbe érni…Mondanom sem kell a sapka és rajtam a vízréteg -10 foknál egy jeges réteget képeztek így lett a nevem eredetileg jeges, jégi majd jegesember és végül ice illetve Iceman. Tehát mikor elkezdtem CS-zni a név adott volt…:D

iNTRO: Alapból intruder volt, aztán az hosszú is volt, szar is volt, így lett iNTRO. Azt hiszem ezt az anal intruder cuccot még az egyik Csupasz Pisztolyban láttam, amikor Frank meg a nyomozótársa éppen valami szexshopban faggatták az eladónõt.

kezai: A „kezai” nick-rõl sajnos nem lehet sokat mesélni. Nincsenek tanulságos, érdekes történetek, miket köré lehetne fûzni. (…) Na de amúgy a kezai nick a vezetéknevembõl, a „Kézai”-ból jött, pusz.

Kisbalazs: 10. -es koromig 150 cm és 50 kiló voltam, ugattam mindenkinek, ezért így hívtak suliban, mindenhol: kisbalazs.

KODIAK: KODIAK egy sziget neve észak Amerikában, Alaszkától kicsit délre. Itt él a KODIAK medve (Ursus arctos middendorffi) a világ legnagyobb szárazföldi ragadozója. A sziget, ahol 12ezer éve elszeparáltan élnek, ideális körülményeket biztosít ahhoz, hogy ez a barnamedve faj nagyobbra nõjön, mint a jegesmedvék. Kiskoromban ez volt a kedvenc állatom, ezért választottam ezt a nevet (kb. 96-97 táján). Ezért van csupa nagybetûvel írva mindig.

kuLi: Miután pályafutásom kezdetén egy nálam sokkal rutinosabb illetõ felvilágosított, hogy márpedig nickname nélkül cybervilágban létezni nem lehet, úgy döntöttem hogy gyorsan felveszem a rettentõ kreatív „Kyle” nicket, mert leginkább talán az hasonlított becses nevemhez, a Koloshoz. Amúgy is rettenetesen trendy dolog volt akkoriban angol nevekkel rohangálni, azonban a véletlennek köszönhetõen egy év után összefutottam az SBC klán jeles képviselõjével, egy bizonyos „Kyle_Katarnnal” (akivel állandóan összekevert a jónép). Úgy gondoltam, két Kyle egy szerveren nem létezhet, így gyorsan ki kellett találnom valami egyedibbet, azonban nem nagyon jött meg az ihlet. A megoldás: valamilyen meg nem határozható indokból kifolyólag a netkávézó egyik törzsvendége a gondosan kiötlött Kyle helyett nemes egyszerûséggel a kezdetben rettenetesen irritáló KULI-nak kezdett becézni, míg végül teljesen rám nem ragasztották a többiek, mára pedig szinte minden ismerõsöm így szólít.

macman: A macman úgy jött létre, hogy a nevem elsõ részét a „mac”-ket vettem, és mert nem jutott eszemben jobb hozzáraktam egy „man”-t. Régen meg MC MACMAN volt, mert szeretem a hip-hopot, de mint látható egy kicsit változtattam rajta.

millAh: A millAh nick eredete elég régi történet, talán az õskorba nyúlik vissza, amikor a terroristák még csak pattintott kövekkel dobálták az elhárítók hordáját. Az õsi írásokban felfedezhetõ egy „zsmill” név, melyet a kutatók elemezve, igen eltérõ véleményeket kaptak. Sajnos az eredetét nem tudták megfejteni, de azt igen, hogy ebbõl alakult ki a millAh elnevezés. Elõször zsmill, zsmiller, zsmillah majd millAh lett a kifejlett. A zsmill eredetére a professzorok nem találtak megfejtést, de egyesek szerint létezik egy õsi irat, melyet a magyar kormány hatszázezermillió évre titkosított és ez tartalmazza a név valós jelentését.

Moltes: A tökös a török az õr meg a nõ címû filmben látta ezt a nicket és mivel nagyon tetszett neki a film, így felvette a nevet.

mrd: Eleinte Mr.D néven játszottam az igen nagysikerû UNQL public szerveren. De csak ott! Az Mr.D pedig a becenevembõl származik, miszerint a barátaim Dokinak hívnak. Így lettem Mister Doctor, röviden Mr.D. Persze akkoriban még trend volt a neveket díszíteni mindenféle krikszkrakszokkal, természetesen ezek sem maradhattak ki. Megszületett Mr.D^ 🙂 Mára már megszabadultam minden sallangtól és a három betûs isten (jahve~jhv) mintájára megalkottam az „mrd”-t!

nepellenseg: Hofi kabaréban hallottam – ha jól tudom, akkor Torgyánt utánozta – és akkor mondta, hogy mocskos rohadt szemét néééépellenség. Innen 🙂

nukesz: Gondolom mindenkinek volt már álmatlan éjszakája, amiatt hogy miért is választottam magamnak a „nukesz” nevet. Ez a név azon egyszerû okból találtam ki, hogy két régi cimborámat bLk-t és zsoldikA-t idegesítsem vele. Többnyire sikerült a tervem hisz már csak az egyikkel kell együtt játszanom. Végül a sikeren felbuzdulva maradt rajtam a név!

peza: Zámbó Péter –> Peter Zambo –> PEter ZAmbo

phoe: Régen, akárcsak most, nagy szerepjáték rajongó voltam, a Final Fantasy VIII nevezetû játékban találtam rá a phoenix nickre, aztán ebbõl a csapattársaim miatt lett phoe, mert senki nem mondta hogy „finix”, csak annyit hogy pöhe (by Kakadu) 😀

PicKy: Az egész általános iskola végén kezdõdött, amikor az egyik jópofa osztálytársam elkezdte angolosítani a neveket az osztályból, a rámesõ megfelelõ az Andrew Pickman lett, mint Csákányos András. Innentõl fogva a cybertérben ezt a nevet kezdtem el használni, többnyire csak Pickman. Eleinte a Counter-Strike publik szervereit is így uraltam – a Pista Trillian lelkes látogatója voltam – azonban miután egyre jobban elterjedt a hanggal való kommunikáció, és elkezdõdtek a BMCT warozások, ami 2002 végére tehetõ, leredukáltam PicKy-re a nevemet.

Piki: Röviden az én történetem: Az egyik haverom mondta anno, hogy angol szótárból találjak valami frappáns nevet. Így sikerült a P betûnél (a nevem miatt) a Pickpocket szóra rátalálni, ami zsebtolvajt jelent, de ez akkor másodlagossá vált a szimpatikus név láttán. Mivel a valamivel több, mint 2 év LANozás alatt senki nem kísérelte meg kimondani ezt, ebbõl lett Piki-Pikike….

qqcsmaNo: Mikor kicsi voltam rengeteg diafilmet néztem otthon, iszonyat rá voltam kattanva 😀 Egy ilyen régi diafilm, egy mese címe volt „Kukucsmanó a tûzoltó”. Egy manóról szólt, aki tûzoltónak készült… Aztán egy ilyen fun-lanon haverokkal CS-ztünk, és azzal szórakoztunk, ki tud hülyébbnél hülyébb nevet kitalálni. Egyik ismerõsöm így lett ‘nyenyeré’-bõl ‘nyenyi’, és nekem errõl a lanról maradt meg a kicsit átalakított ‘qqcsmaNo’ név.

qLa: Kun Laci a nevem ha a nevekbõl kivesszük az elsõ két betût akkor kijön a KuLa, de mivel a nickek általában három betûsek ezért lett belõle qLa. A másik verzió, hogy réges régen, amikor otthon összehoztuk a gépeket kisebb LAN party erejéig, akkor a többiek akasztották rám ezt a nevet mert sokat jártam WC-re 😀

ROMAI: Romában jártam és a Sixtusi kápolna a fejemre esett ezen emlékezetes történet miatt ez lett a nevem. Valójában meg: ugyancsak ROMAI gladiátor testadottságaim miatt meg ne feledjük el. A harmadik ok: A mouz Levicom Roman a kedvenc játékosom és ebbõl adódott a nevem, hogy ROMAI.

salak: Elõször yeti voltam, de aztán abból, mint megtudtam – és láttam publicon – több is volt a „jeti” és a „yetti” -ken még el is borzadtam, úgyhogy váltani kellett. Valami egyedit akartam, de azért ötletesebbet a killerwarlordgunprofessornál. Aztán egyszer teniszezés közben lenéztem, és eszembe jutott hogy „salak”.

Sanci: Komolyabb történettel nem szolgálhatok. Valahogy a telepenrõl ragasztotta rám valaki egy vasárnap délutáni focizáson, hogy milyen indíttatásból jutott eszébe a Sanci szó, nem tudom, nem interjúvoltam meg errõl. De a többieknek megtetszett és rám ragadt.

shR: Az egyik LAN-klubban volt egy Maugli nevû gyerek és shr Sirkánra írta a nevét szimbolizálva ezzel a nagy ellenfelet. Késõbb ez lett rövidítve.

skizo: Anno, amikor még a TeaM1 oszlopos tagja voltam, de a csapat keveset játszott, volt egy LAN a jó öreg Mátrix klubban. Az akkori KO (hobs, DoZeR, Nicse, Grant, és talán monti? :D) nem tudott teljes létszámban eljönni, márpedig a Török testvérpárral frissen kiegészült, brutálisan verhetetlen FoP-ot meg kellett verniük! Mivel én Mátrix-bennszülött voltam és akkoriban még tudtam is játszani, egy verseny erejéig kiegészítettem a KO csapatát. Akkoriban ez a beugrósdi nagyon nem volt szokásos, és ezt a nem mindennapi helyzetet, hogy egy csapat tagjaként egy másik csapattal játszom egy versenyen, olyan dologként fogtam föl, hogy ilyenre csak egy tudathasadásos, minimum 2, de lehetõség szerint annál jóval több személyiséggel rendelkezõ egyén lenne képes olyan higgadt természetességgel kezelni, ahogyan én akkor tettem. Onnantól kezdve nem Rrobi a nickem, hanem skizo. 🙂

SLOBY: Nekem sok nevem volt pályafutásom során, kezdõdött szasza987-tel. Ezt azért választottam, mert ircen mindig volt legalább egy szasza, ezért kellett valami, ami megkülönböztet. Ezután visszaváltottam sima szaszára, mivel azt hitték, hogy 87-ben születtem, ami nem stimmel, meg amúgy se chateltem már. Ezek után voltam még Szabolcs, szavcs, majd végül SLOBY. Ja, elõtte meg SLOBOZ is. sloboz azért lettem, mert egyik külföldi lanon a mikrofonnal hadonászó úr nem tudta kiejtenni a nevemet, és valami ilyesmit vartyogott ki. Ezt párszor felemlegették nekem a többiek és végül megtetszett, így felvettem. Ezek után egyik WCGn (azt hiszem San Franciscoban) felvilágosított egy romániai fiatalember, hogy ez nem túl jó név, mivel náluk ez azt jelenti, hogy maszturbálni. Ezen jót röhögtem (hát még a többiek), ezért úgy gondoltam, hogy a SLOBOZ néven elvégzek egy ‘plázásítást’, hogy megszülessen egy -minden nemzet nyelvén- értelmetlen név, mely azóta vígan szolgál, így lettem SLOBY.

Slowhand: Egy DM szerveren játszottam éppen az egyik kedves ismerõsömmel mikor is scout-al már 100x is ellõttem viccbõl lassúkezûnek titulált és mérgelõdött a rántásaimon. Innen egy elõtag cserével (angolosítva) a név létrejötte. Már akkor ott ezen a néven játszottam, majd idõvel meg is tartottam ezt a nevet.

sniffy: Amikor a legelsõ pár alkalommal játszottam Egerben egy lanklubban 2001 szeptembere körül, akkor lynx néven játszottam, de mivel azt senki nem tudta kimondani elõ kellett állnom valami egyszerûbbel. Itt jött a képbe a sniffy, ami abból ered, hogy egyszer félreütöttem a dmoggx-et.

spinner: Nem is tudom… talán a Cheetos (így kell írni?) chipsben volt ajándéktárgy, ilyen pörgettyû, amit spinnernek hívtak. Az a búgócsiga!

sQuad: Hát az úgy jött, hogy d1no akartam lenni, de az már volt a Sush1ban. Ez jutott eszembe 😀

std: Jelentése: Sexually Transmitted Disease (szexuális úton közvetített betegségek). Egy kellemes éjszaka után elég kellemetlen meglepetés ért, így lettem std. Viccet félretéve a vezetéknevem rövidített változata (Stadler), ergó könnyû volt nevet kitalálni.

szkubi: Kiskoromban mindig néztem a Scooby-Doo-t aztán megtetszett a neve és frappánsan leírtam ahogy ejtjük, mert ilyen még nem volt és kész.

TASIKA: A nevem Tasnádi Ferenc, és mivel én vagyok a legfiatalabb gyerek a családban (ráadásul apám és nagyapám is Tasnádi Ferenc), ezért lettem TASIKA.

tiger: A tigris ilyen egó-megnyilvánulás név. 10-11 éves koromban vetõdött fel az a morális dilemma, mely kiváltotta belõlem a nicknév kéne érzést, mert a q3-as színes Gabi név már volt valami menõ. Ennek hatására szépen elkezdtem gondolkodni (ne nevessetek ki..:(), majd valamiért eszembe jutott a tigris. Bölcs, tapasztalt, nyugodt, méltóságos állatoknak tartom õket, kedvenceim. Talán az azonosulás utáni vágy miatt választottam, vagy talán mert olyan kedvem volt, esetleg mindkettõ, már nem tudom.

weppes: Egyszer réges-régen, egy forró nyári napon találtam ki ezt a nevet a Balaton hûsítõ szele mellett. Akkoriban a kedvenc italom, a Schweppes Tonic üdítõ volt, és ennek nyomán lett ez a nevem. ENNYI.

ziTi: Kb. 5 éves koromban, a GI-JOE korszakban kaptam a haveroktól. Képtelenek voltak megjegyezni a Zentai nevet. Valahogy akkor divat volt 1-2 embert a vezetéknevén szólítani, de megjegyezni a nevet már képtelenek voltak… Ki érti ezt? Így egyszerûbb volt nekik a ziTi.

zotyo: Nos ez egy elég érdekes történet, mivel ugye, mint ismeretes a család nevem „Kulák” és ebbõl adódóan kb. 10 évig mindenhol úgy becéztek hogy „kuli”. Így úgy gondoltam ez majd milyen frankó lesz CS-ben és az is volt egészen addig amíg egy másik „Kuli” – talán ismered – be nem talált ott és beoltott a g**be és így lettem kizárásos alapon a Zoltánbol zotyo! 😀

zuGee: A nevem: Zuigéber Attila. Van egy bátyám, õ volt régen és most is a „nagy” zugi. Mérete és elég nagy sport múltja miatt is így hívják haverok meg úgy mindenki. Én meg lettem ezért a „kis zugi”. Aztán ahogy múltak az évek és felnõttem én lettem a zuGee, cugi és zugi. Jah és emellett még warlock adott nekem egy nevet, ami még tetszik; za’gi! Kb. ennyi 🙂

zsirhegesztes: Jelentése nincs, 2 egymáshoz teljesen közömbös szó összekombinálása. Régen gimiben ilyen szavak egymás mellé toldásával ütöttük el az idõt. CS-ben egyik álnévként funkcionált, az öreg, megboldogult faszkivan(R) szerveren használtam, ott ragadt rám 🙂

NATRIK: Hát engem Nagy-Kovács Patriknak hívnak, és egyszer írtam a nevem és a Nagy helyett Natrikot írtam