Itt lenne már a változás ideje? Téma: Counter Strike
Sziasztok !
Hát már rég találkoztunk egymással, talán azért mert nem is mixeltünk, vagy játszottunk együtt, talán már a barátlistámról is eltűnt néhány személy. Hát ez történik az idő múlásával. Rég volt már, hogy publikációt raktam ki CSHU-ra, rég volt már, hogy kibannolták az accountjaimat sok mindent megéltünk. Aki még emlékszik a nevemre, és ha dereng valami az már jó jel.
Régen elég sokat próbáltam tenni ezért a közösségért több kevesebb sikerrel, még pár évvel ezelőtt, amikor még jobb cipőkben járt a játék, nem is kellett igazából óriási változásokat tenni ahhoz, hogy ide csábítsuk az öreg motorosokat, vagy akár felnevelni egy új generációt. Volt részem abban, hogy a 3-4 verzióval ezelőtti CSHU még akkor volt, értem a fórum motorra amikor még én sem voltam valami nagy játékos, mit sem tudtam a játékról és barangoltam. Ez kb. 2006-ban volt.
2011-től napjainkig nem is követtem a változásokat a játékban, hallottam az egész 1.6-ot elrontó frissitésekről, a GO megjelenéséről (amit kb. aznap megvettem), elfoglalt voltam nem tudtam játszani vele. De idén megláttam a CS-nek az új színét, és higgyétek el, akármelyik CS-s generációba tartoztok, hogy megéri váltani GO-ra.
Nem szeretném rabolni az időtöket, szóval rá is térnék a részletekre.
Global Offensive Pro/Contra
Pros:
-Egyszerűbben találsz ellenfelet a matchmakingben, nem kell felmenned #5on5.csgo-ra, ha hajnalok hajnalán szeretnél játszani egy picit, ha valami újat szeretnél kipróbálni a csapatoddal vagy csak kiadni a fáradt gőzt, akkor jó ez a matchmaking mód.
-Profik jelenléte (Biztos megvan a felső kategória 1.6ban is, mert valahol mindig lesz az is, de szerintem ezzel nem érdemes már törődni) Zárójelbe rakott mondatommal arra szeretnék rávilágítani, hogy nincsenek szponzorok, az 1.6ban nem tolja a Valve a pénzt. Ez az oka annak, hogy a legjobb játékosok GO-val játszanak. Ez olyan mint a Windows XP. Megszűnik a támogatása az 1.6-nak is, és muszáj lesz váltania a játékosoknak. Az új dolgok mindig több lehetőséget rejtenek magukba.
-ESEA. Én személy szerint még nem játszottam CS:GO-val ESEA-n, de ismerőseim azt mondták, hogy igazán élvezetes játékélményt ad át, ha van egy kis idegennyelvi tudásod akkor talán még a játéktudásodat is hatékonyabban tudod fejleszteni 🙂 Az a 8-10 dollár havonta nem az az egetrengető összeg, ha szeretsz valamit csinálni csak megér pár ezer forintot nem de? 🙂
-Szponzorok, pénz lehetőség? Hát ezt igen korlátozottan tudom kifejteni nektek, mert nem nagyon tapasztaltam meg 1 hónap alatt, hogy CSGO-ban mit lehet elérni, de megfelelő játéktudással biztos felfigyelnek rád. Ha van egy kis szerencséd akkor még értékes tárgyakat is kaphatsz jutalomba a meccs végén :))
Contra:
Ki nem gondolta volna, de nem igazán tudok negatívumokat említeni a GO-rol. Ezt nem szeretném külön bekezdésekbe tagolni, mert körülbelül két mondatot szeretnék szánni ide. Hát a Matchmakinges valve szerverek, hogy őszinte legyek elég szarok vagy noobok az ellenfelek általában vagy csalnak, de ez jellemző minden játékban, ha tényleg komolyan gondolod a játékot nem ott kell játszani 🙂 (PL. ESEA, legjobb anticheat system és még sok jó dolgot lehetne mondani róla NÉZZ UTÁNA)
Most akik azt gondolják, hogy nem sajnálom az 1.6 halálát azok tévednek, több generáció nőtt fel az 1.5-ön és az 1.6-on. köztük én is. Köszönjük meg inkább a Valve-nak, hogy megcsinálta és évekig jól tudtuk érezni magunkat 🙂
aLkoo