Az idei slágerajándékok a Google szerint Téma: Érdekes

A karácsony közeledtével a Google keresőjében is egyre jobban látható az ajándékok iránt növekvő igény. Szignifikánsan emelkedik egyes termékek népszerűsége, míg másoké folyamatosan zuhan. November közepétől, amikor egyre több ember kezd el gondolkodni azon, hogy mit vegyen szeretteinek karácsonyra, folyamatosan emelkedik az ajándék szóra irányuló keresések száma. Idén a korábbinál jóval többen kerestek a saját készítésű ajándékokra, és a jelek szerint inkább a nők vannak gondban az ajándékvásárlással, hisz a legnépszerűbb keresések ötödik helyén ott szerepel az…

Olvass tovább

A videojáték nem tesz gyilkossá Téma: Érdekes

Folyamatosan téma, manapság már politikai pártok is foglalkoznak vele, hogy vajon a számítógépes játékok milyen módon befolyásolják a fiatalok viselkedését. Kíváncsiak voltunk arra, hogy egy etológus, egy viselkedéskutató vajon hogyan vélekedik erről. Ezért kereste meg az IT cafe Csányi Vilmost, az ELTE professzorát, az etológia nemzetközileg is elismert szakemberét, aki egyébként szívesen, gyakran és nagy kedvvel nyilvánít véleményt a magyar társadalom aktuális kérdéseit illetően is. Bevezetésként arra lennék kíváncsi, hogy ön vajon a saját életében…

Olvass tovább

Fókapletyik ICL előtt – UPDATE v2! Téma: Érdekes

Megvan a teamwork végleges felállása, ami sokak számára talán meglepetés lehet, de sokan talán már számítottak is rá ezután a sok forgatás után: minden maradt a régi! DSt ~ Fi14 ~ kic$i ~ sml ~ SoniC! Így viszont egy meglepi csapattal szegényebb lett az ICL 4.- BANCi   nkRRRR mégis a stYle-lal megy a LAN-ra, a teamwork pedig újra új ötödik után kutat. DSt neve ismét felmerült, de döntés még nem született, talán majd este megtudjuk a felállásáokat, de innentől én már semmit nem vennék…

Olvass tovább

A világ legnagyobb LAN-partija Svédországban Téma: Érdekes

„A látogatói szám növekedése figyelemreméltó. Ezen a hétvégén 20 000-en voltak Jönköpingben, az előző Dreamhackre még csak 13 000-en voltak kíváncsiak. De ez az esemény nem csak a játékokról szól, hanem az egész digitális kultúráról. Vagyis azt a kérdést is fel lehetne tenni, hogy mekkora lehet még az internet? A válaszom pedig úgy szólna: végtelenül nagy. A számítógépes játékok már napjainkban is a szórakoztatóipar legnagyobb szeletét teszik ki, megelőzik a filmeket és a zenéket. Mi azonban azt…

Olvass tovább

Mozgó tetkót a népnek! Téma: Érdekes

A Pennsylvaniai egyetemen feltalált LED tetkók nem csak amiatt jók, hogy nem tűvel csinálják, hanem mert az elkészülte után még mozognak is. A kutatók egy szilikonból és selyemből álló implantátumot helyeztek el egyelőre még csak állatokba, amely a bőr alatt úgy viselkedik, mint egy átlagos tetoválás. A különbség csak annyi, hogy a LED-ek miatt a tetoválás úgy viselkedik, mint egy képernyő. A selyem implantátum, amelyben a chip található, később felszívódik a testben, ahol csak az…

Olvass tovább

Playstationön tanulnak a brit haditengerészek Téma: Érdekes

A HMS Liverpoool romboló technikusai és a Faslane támaszpontról üzemelő tengeralattjárók szonárjainak legénysége kapja meg először a kincstári kék Playstation Portable játékgépeket. Ha az ötlet beválik, a tengerészek valóban képesek lesznek a csatahajók szűkös körleteiből a kézikonzolról olvasva, előadást hallgatva tanulni, akkor több egységnél is bevezetik a módszert. A haditengerészek sötétkék kütyüket fognak kapni. A módszer teljesen új, a villamosmérnökök oktatásával foglalkozó HMS Collingwood haditengerészeti iskolában dolgozták ki . Az intézmény az elbukott vizsgák számát…

Olvass tovább

Videojátékkal segítik a helyszínelőket Téma: Érdekes

A megoldás abban nyújt majd segítséget, hogy az egymástól távol lévő, akár más földrészeken tartózkodó törvényszéki szakértők is meg tudják vitatni, mi hogyan történhetett egy-egy bűneset helyszínén. A közös munkát segítő eszköz az IC-CRIME nevet viseli, és a bűncselekmények precíz rekonstrukcióját teszi lehetővé: a nyomok pontos rögzítéséhez háromdimenziós lézerszkennereket használnak majd, a grafikai megjelenítést pedig a Unity nevű weboldalba is beágyazható videojáték-motort alkalmazzák, amellyel olvasóink például az általunk is bemutatott WolfQuest farkasszimulátorban találkozhattak. A legmodernebb lézeres letapogatók…

Olvass tovább

A Facebook lenyomja a játékipart Téma: Érdekes

Vajon mi ma a legmenőbb játékplatform a világon? Nem, nem a Wii, nem a DS, nem az Xbox és nem Sony valamelyik gépe. Nem a flash , nem a Windows 7, és nem az iPhone. Hanem a Facebook. Hogy lássuk, mennyire nem költői túlzás ez a kijelentés, fussuk át, mi történt mostanában a Facebook-játékokat fejlesztő csapatok háza táján: A Playfish-t (Pet Society) 300 millió dollárért vásárolja fel a világ legnagyobb játékkiadója, az Electronic Arts, ami egyébként pánikszerű…

Olvass tovább

Cyberlányt vett feleségül a japán játékos vol2 Téma: Érdekes

SAL9000 a Tokiói Műszaki Egyetem falai között mondta ki a boldogító igent, mely őt az egyik karakterhez, Nene Anegaszakihoz köti, de „párjával” már az esküvő előtt lebonyolították a nászutat, melyet Guam szigetén töltöttek. A pap, egy MC, egy DJ és a barátok, valamint a családtagok részvételével megrendezett ceremóniát élőben közvetítette egy japán videomegosztó oldal is. Tegnap a boldog pár levelet is írt az eseménnyel sokat foglalkozó Lisa Katayamának, aki a japán techkultúra kutatója és szakértője, s ebben köszönetet mondtak…

Olvass tovább

DVSC vs. Liverpool FC Téma: Érdekes

Mennyi lesz az állás az első ill- második félidőben? Kik fogják lőni a gólokat? ha már a fogadóirodában nem jutott hely a focinak akkor itt szavazzatok 😉

Olvass tovább

ESWC újjászületés Téma: Érdekes

2009. április 6-án számoltunk be róla, hogy csődeljárást kezdeményeztek a rendezvény mögött álló GameServices ellen, majd augusztusban jött a jó hír, miszerint új cég került a brand mögé, a VALOSC személyében, azóta azonban síri csend honolt a mai napig… Végül a DIP-Organisation-höz kerültek a jogok, és ők nem is haboztak sokáig, ugyanis a tegnapi nap bejelentésre került, hogy 2010 nyarán ismét célba veheti számtalan esportoló Párizst! Szám szerint a 7. nagy döntőt fogják megrendezni jövőre június 30 és július 4 között.…

Olvass tovább

Tévétorna készül a Wii-re Téma: Érdekes

Nem névtelen 3D figuráktól, hanem egy valódi színész digitalizált másától leshetik el a tornafogásokat a készülő Your Shape programot megvásárlók. A Nintendo Wii-re készülő legújabb fitneszprogram nem csak azért érdekes, mert Jenny McCarthy-t, a Playboy-modellből lett filmszínésznővé tanítja tornázni a játékost. Az is újdonság, hogy a fogyni vágyó játékos végig látja magát a tévében. McCarthy a videojátékok világát ismerőknek már ismerős lehet. Az egy éve megjelent Red Alert 3-ban a színésznő adta az elpusztíthatatlan, önmagában több századnyi katonával…

Olvass tovább

Magyarország régiókra bontva TrackMania-n belül Téma: Érdekes

Mivel az új pontrendszernek köszönhetően kis hazánk az 1. helyre ugrott, így NGcs neki fogott, hogy TMen belül Magyarország régiókra legyen bontva. Ma, mikor feltévedtem a Maniazones magyar fórum részére az első topic ami szembetűnt NGcs topicja volt a következő néven: Régiók A következőket tartalmazta: „Örömmel értesítelek benneteket, hogy hosszas procedúra után lesznek magyar régiók (megyék és Budapest, összesen 20 zóna)! A zónák szükségessége ugrásszerűen megnőtt mióta kis hazánk rendelkezik a legtöbb ponttal, így tehát úgy…

Olvass tovább

Jöttem, láttam, LAN-t nyertem! Téma: Érdekes

Már hetek óta ki akartam rakni az ELTE IK havilapjának(?, amúgy BIT a neve) két cikkét az ELTE LAN III.-ról. Most jött el ez a pillanat… Forrás: BIT 7. évfolyam, 1. szám, BIT 7. évfolyam, 3. szám, BIT

Olvass tovább

TF2: „Az Én Publicom” pályázati felhívás Téma: Érdekes

Nemrég napvilágot látott egy pályázat az egyik új szerverszolgáltatónál. A nyeremény elég kecsegtető: 2 db 20+2 férőhelyes public szerver 1 évre, meg ventri, meg miegymás.. 🙂 Ám mit is takar ez valójában? Vagy te, aki olvasod. Fogod magad. Felkeresel 4 embert még. És vagytok 5-en….. Ennyire ne siessünk előre, ezután nézd át még egyszer azt az 5 főt! Igen, 1 csaló, még egy van, aki meg megbízhatatlan! Cseréld le őket másokra! Most, hogy van 5…

Olvass tovább

mindcandyz #6 Téma: Érdekes

Top20 Videóklipp Két oka is van ennek a mostani bejegyzésnek, amellett, hogy megosztom veletek a 20 kedvenc videóklippemet, az egyik pedig az, hogy ki akartam próbálni a CSHU V4 blog/klánhírrendszerébe beiktatott YouTube videó beszúrást, a másik pedig az, hogy kiváncsi vagyok a Ti kedvenc klippeitekre. A hangsúly ezúttal magán a klippen van. Én se feltétlenül a kedvenc számait raktam bele a listába, hanem azokat a klippeket, amik valami miatt a leginkább megfogtak. Vannak persze nagy hiányzók…

Olvass tovább

Becup Wlppr Téma: Érdekes

Sziasztok, Csak úgy, unalmamban.. Becup Wallpaper 1280×1024 Becup Wallpaper 1680×1050 Köszi ha meglested (van nagyobb is amúgy) netro

Olvass tovább

mindcandyz #5 Téma: Érdekes

FIGYELEM! Az alábbi írás sok esetben utalhat a film történetének egyes elemeire, amikről ugyan igyekszem spoiler-mentesen írni, de azért mindenki csak saját felelőségre olvasson tovább! Mielőtt belekezdenék a kritikába, fontos leszögeznem, hogy számomra mi is számít igazán jó filmnek. Nálam akkor lesz egy film igazán jó, hatásos és emlékezetes, ha több nappal a megtekintése után is aktívan élnek vizuálisan előttem a jelenetek, vissza tudok idézni konkrét párbeszédeket és foglalkoztat a téma, a történet vagy csak…

Olvass tovább

mindcandyz #1 Téma: Érdekes

Gondoltam, ha már van lehetőség a CSHU-n blogolni, akkor miért maradjak ki belőle, hiszen sok mindenben különbözik ez a koncepció egy átlag blogtól. Ami a mérleg negatív oldalára írható, hogy a fejléc és a képek beszúrásán kívül nincs sok lehetőség az egyedi kinézet és stílus megteremtésére, ráadásul az egész egy kész portálrendszerre épül, tehát viszonylag csak egy szűk közegnek lehet rajta keresztül publikálni. Amire viszont nagyon jó, hogy jóval többen olvashatják, mintha csak úgy a…

Olvass tovább